AVVAKUMOVITS Ottó
A napokban kaptuk a hírt, hogy
egykori Rákóczis társunk, – nekem az elemi iskolai évek óta testi-lelki jóbarátom, – AVVAKUMOVITS Ottó, aki 1956 óta Kaliforniában
élt, 2011. december 25-én, 76 éves korában, boldog házasságának 50. évében,
türelemmel viselt hosszú betegség után, a betegek szentségével megerősítve, a
kaliforniai Portola Valley-ben
visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Ottó – három gyermek apja és hat unoka
nagyapja – a családját és szülőhazáját hőn szerető, jószívű és segítőkész
emberként élt az Új Világban, ahova az élet sodorta, de ahol az ottani magyarok
körében főleg az ifjúsággal való foglalkozásban, a cserkészetben vállalt vezető
szerepet. Életének vezérfonalát a cserkész eszmeiség képezte, ezt igyekezett
átadni sorstársainak és az ő gyermekeiknek. Elhunyta alkalmából 2012. január
28-án búcsúztatják amerikai barátai, hamvait pedig – kérése nyomán – hazahozzák
és a családi sírban helyezik örök nyugalomra. Temetése 2012. február 20-án,
hétfőn, 11,15-kor lesz a Farkasréti temetőben, ahol a Makovecz-ravatalozónál
róhatják le kegyeletüket itthoni rokonai, ismerősei, barátai. Emlékét
megőrizzük, szeretteire Isten vigasztaló áldását kérjük.
Nyugodjék békében és az Örök
Világosság fényeskedjék neki!
(Dr.