Dr. Kiss Jenő

 

Kiss Jenő 1913-ban született Kemenespálfán (Vas megye) Magyar, latin, német szakos tanár volt, a Mátyás király gimnáziumból került a Keleti Károly utcai intézet tantestületébe. 1952-ben lett az akkor induló „c” osztály osztályfőnöke (Így az én osztályfőnököm is). Magyart, majd másodiktól latint tanított nekünk. Sajnos 1955 őszén áthelyezték az óbudai Árpád gimnáziumba, és helyette Révész Mártonnét kaptuk osztályfőnöknek és magyar tanárnak, latinra Coxot kaptuk, aki elsőben és másodikban nekünk matematikát tanított. 1955-ben a tanárcsere csak szeptember végén lett lebonyolítva. Addig Kiss Jenő az osztályt az életre készítette föl. Kiss Jenő igaz magyar ember volt. Az, hogy nyaranta az oktatás befejezése után hazament Kemenespálfára aratni, hogy édesanyjának az évi gabonaszükségletét, mint részes arató betermelje, csak egy adalék Jenő bátyánk jelleméhez. Mindent összevetve olyan egyéniség volt, akire fel kellett nézni. Az elmúlt évben az Árpád gimnáziumban emléktáblát állítottak emlékének. Ebből az alkalomból jelent meg a Magyar Nemzet-ben egy gyönyörű megemlékezés.

Németh László, Konstanz (Németország)

ttt

Dr. Kiss Jenő (nem nagyon tudták róla, hogy doktor) nekünk elsőben magyar nyelvet és irodalmat tanított. Igencsak tudni kellett nála a magyar nyelvtant. Pl. ha valaki a kérdésre: „Tudni, tárgyas ragozás, feltételes mód, többes szám első személy” azt válaszolta, hogy „tudnánk”, máris így felelt: „Leülsz, marha. Helyesen: tudnók.” Szigorú volt, mégis szerettük és tiszteltük. Ízes „vazs-megyei” tájszólással beszélt, „birgerli-csizmában” járt.

1955-ben Kovács József (a kanmacska gúnynevű tanár, ma sem tudok megbocsátó szívvel rá gondolni) „megfúrta”. Ekkor a Rákosi-rendszer egyik évében így tüntettünk a folyosón: „Fúj kanmacska, vissza a Kiss Jenőt!” Szerdahelyi Andor (Cox) osztályfőnökünk mentette meg a helyzetet a politikai botránytól, mert arra jövet beterelte az osztályt a tanterembe.

Jablonkay Gábor

ttt

Magyar Nemzet

Köznapló

Megjelent: 2008. május 31-én

 

Végh Alpár Sándor

Május 25., vasárnap

A népdal így szól: „Megöltek egy legényt hatvan forintjáért, bévetették a Tiszába piros pej lováért…” Magyarországon ma nem kell hatvan forint, se pej ló ahhoz, hogy megöljenek egy legényt. A kaposvári fiút társai – szintén gimnazisták – azért ölték meg, mert állítólag nagyképű volt. Fejét kővel ütötték, majd mikor már nem mozdult, a vízbe dobták.

Az óbudai Árpád Gimnázium aulájában pénteken lepleztük le Kiss Jenő, a legendás magyartanár emléktábláját. Az avatók egyike én voltam. Nem könnyű ilyenkor jól beszélni. Azoknak kell meghatódniuk, akik beszédemet hallgatják, és nem nekem. Márpedig kicsit remegett a hangom.

Elmondtam, hogyan ismertem meg. Egy március 15-én történt. Elöl Sinkó Laci szavalt, bizonnyal Petőfit, ám közben valaki hátul – bár igyekezett hangját visszafogni – beszélt a szomszédjához. Elsős voltam, láttam, hogy egy tömpe bajszú tanár figyel, majd megfordul, és már indul is oda, ahonnan a hang jött.

Az egy tömbbe sorakozott harmadikosok mellett állt meg. Végignézett a társaságon, és ami ezután történt, olyan volt, mint egy némajáték, bár ez akkor és ott tétre ment. Tekintetének erejétől egyik diák a másik után lépett kicsit hátrébb. A sor nyílt széjjel, mint a cipzár. A tanár, akinek akkor még nem tudtam a nevét, egy szót se szólt, mégis eljutott a fiúig, mondjam úgy: a tettesig. Pillantásától az szinte kővé meredt. Izgatottan figyeltem, mi lesz a folytatás.

A tanár alig észrevehető fejmozdulattal jelezte a fiúnak, kövesse. És az követte. Elöl a bajszos, mögötte a diák, lendült az aula csapóajtaja, majd az ajtón túl egy kéz. Hallottuk a pofon csattanását – Sinkovits Laci még mindig mondta a verset –, de már nyílt is a csapóajtó, elöl ugyanúgy az erős tekintetű tanár, mögötte a piros képű fiú. Mindkettő korábbi helyére állt, a beszélgetés ügye rendeződött, az ünnepség folyt tovább. A tanári karból senki nem vett észre semmit.

Mi, diákok azonban igen.

És bár akkor még aligha tudtam volna megfogalmazni, mit jelentett az a pofon, ma kétségem nincs afelől, hogy Kiss Jenő – mert ő adta – így tette egyértelművé: bizonyos dolgokban nincs pardon. És a haza ilyen. Amiként abban a fiúgimnáziumban – mert akkor még csaknem teljesen az volt – fontos jelentést adott annak a szónak is, hogy f é r f i.

Ma a neoliberális oktatásügy korifeusai szinte kötelezővé teszik, hogy az iskolákban puhatestűeket neveljenek. És gyanítom, hogy a férfi szónak a Szalay utcában – onnan irányítják a tanügyet – csak azt a jelentését ismerik, hogy „hímnemű”. Holott ez a legkevésbé fontos, hisz nélkülözi a karakterjegyeket. Például a tisztességet. A tartást. A hűséget. Az erős jellemet. A meg nem alkuvást.

Kiss Jenőben megvolt mindez. Ezért lehetett a kamasz fiúk előtt példa.

Csupán egy évig tanított, mégis úgy veszem elő a zsebkendőt mindmáig, ahogyan ő annak idején. És utánoztam a járását is, pedig abban ott volt példának apám. Felvetett fejjel, egyenes tartással járt időskorában is, én mégis Kiss tanár úr tempóját kívántam el.

Ezek után jöjjön két kérdés.

Felpofozhatja-e ma a tanár egy diákját, ha az a március 15-i ünnepséget beszélgetéssel zavarja? Nem. A másik kérdés: megpofozhatja-e nálunk a diák (vagy annak szülője) tanárát konzekvencia nélkül 2008-ban? Mi az hogy! A társak mobiltelefonjukkal még föl is veszik a heccet. Ráadásul az oktatásügy puha arcú vezetői még tápot is adnak hasonlóra: a tanár fejére olvassák: ő a hibás. Nem megfelelő a viszonya diákjaival.

Legújabb tervük: felforgatni az egyházi iskolák felvételi rendjét. Jövőre a „hátrányos helyzetű” gyereket kötelező lesz fölvenni. Akkor is, ha tökfej. Akkor is, ha a szülei ateisták. Be akarják tenni a rothadt almát az egészségesek közé, rothadjanak meg azok is. A magyar iskolákban ma a pálya eltökélt lezüllesztése és a tanárok tekintélyének tönkretétele folyik.

Így jutottunk el odáig, hogy egy gimnazista szemében az a férfi, aki öl.

Ha tanár volnék, Magyar Bálintot párbajra hívnám – első vérig. Mert az agyonvert kaposvári fiú haláláért ő is felelős. A liberálisoknak be kéne ismerniük végre, hogy elveik, Spock doktor elveivel együtt, megbuktak. Hogy ma többet ártanak, mint használnak. Hogy a lövöldözésbe torkolló amerikai példák csődöt hoztak ránk – és Európára. Sokadszor ismétlem: a háborút vesztett Japán fölemelkedésének fő oka az új iskolarendszer volt. Mit követtek? A porosz tematikát. Amit nálunk negyvenöt után szétvertek… És mert egy példa nem példa, utána lehet nézni, mi folyik a haszid zsidó iskolákban vagy Indiában. Fegyelmezett és keményen követelő módszerekkel tanítanak.

Eljött az ideje, hogy föltámasszuk az egykori Kiss Jenők szellemét!

ttt