Dr. Mády Zoltán

Ő is ahhoz a hű keresztyén és ízig-vérig pedagógus nemzedékhez tartozott, mint Jablonkay tanár úr vagy Andor (Cox) bátyánk.

Amikor érettségink évében Rüba iskolai párttitkár (polgári nevére már nem emlékszem) botrányos körülmények között nyugdíjba küldte, elment az ELTE-re kelta filológiát tanítani, még kandidált is, és tudományos munkát folytatott. Amíg minket tanított, „csak” egyszerű középiskolai tanárnak láttuk, és nem is tudtuk, hogy mennyivel magasabban szárnyal érdeklődése.

Rüba szemét valószínűleg az csípte, hogy 1948-52 között a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület, 1957-ben pedig az Északi Egyházkerület egyházkerületi felügyelője volt. (Wikipedia: A magyarországi evangélikus egyházkerületek felügyelői)

Viczián M.

uuu

Mády Zoltán Hilscher Zoltánként született 1898. szeptember 9-én Budapesten, dán eredetű családban. 1916-ban érettségizett a világhírű Markó utcai főgimnáziumban. Filológusnak, tanárnak készült, de rögtön az olasz hadszíntéren, majd a vörös hadseregben kellett harcolnia. Csak 1921-ben szerezhette meg magyar-latin szakos tanári diplomáját. 1924-ben ehhez német szakos, 1952-ben orosz szakos tanári diplomát is társított. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy keltológiai tanulmányokat is folytatott. Járt a budapesti Közgazdasági Egyetemre és a berlini egyetemre is. 1921-ben doktorált magyar irodalom – indoerurópai nyelvészet – finnugor nyelvészet témakörökből. Már 1920-tól budapesti (főként kereskedelmi) iskolákban tanított. 1924-ben a Közgazdasági Egyetem Szociálpolitikai Intézetében a Közművelődési Osztály megszervezője volt.

 

Korán bekapcsolódott a szociális és diákvezető munkába. Ő volt a Hársfa utcai Diákok Háza igazgatója. Ennek a Soli Deo Gloria1 szövetség tulajdonában lévő diákotthonnak volt a lakója például József Attila is. A 312. Erő öregcserkészcsapat parancsnokaként vezette a kemsei diáktábort, amelynek munkáiból ő szerkesztette a Teleki gróf előszavával induló Elsüllyedt falu a Dunántúlon (1936) című kötetet. Ekkoriban már a budapesti Egyetemi Néprajzi Intézetben megbízott előadóként ő tanította a "népi társadalomrajz" tantárgyat, amely a népélet, a szociálpolitika és a szociológia keveréke volt. Tanári munkája mellett a megszerveződő Táj-és Népkutató Intézetben lett vezető munkatárs. Több kutatótábort is irányított.

 

Részt vett az evangélikus egyház "ébredési" mozgalmának szervezésében is. Másokkal együtt a magyar cserkészet magyar és népi szárnyának egyik vezetője volt – Teleki Pál2 megbízásából.

 

A háború után előbb a középiskolai Tanárképző Intézet előadója, majd a Békés megyébe evakuált budapesti gyermekek felügyelője volt. Budapestre visszakerülve ismét középiskolai tanár. 1956-ban, a Rákóczi Gimnáziumban őt választották a Forradalmi Bizottság elnökévé (beválasztatta a pedellust, majd mindenkit hazaküldött.). Az ismét szabad evangélikus egyház egyik egyházkerületi felügyelője is lett. Az "újrarendeződés" során sem tudtak vádakat felhozni ellene. Példának okáért 1957-ben ő folytatta az iskolában (Rákóczi) az orosz-nyelv oktatást, és az orosz szakkör munkáját is. Jellemző, hogy "módszertani" újításként itt, az "oroszszobában" klasszikus zenét hallgattak a diákok. Mégis csakhamar nyugdíjazták az egyébként életerős tanárt. 1958-ban a IV. d. osztály volt az utolsó általa érettségiztetett osztály főnöke.

 

1958-tól Harmatta János professzor meghívására elkezdte az Indoeurópai Nyelvészeti Tanszéken (ELTE) megbízott előadóként keltológiai szakkollégiumát. 1971-ben védte meg Pannónia településnevei című, főként keltológiai irányú kandidátusi disszertációját. 1972-ben címzetes egyetemi docens lett. A keltológiai írásait az Antik Tanulmányok és az Acta Antiqua rendszeresen közölték.

 

1977. május 13-án váratlanul elhunyt. Sírja a Farkasréti temetőben van (régi temető, 4/A tábla, 2. sor, 75. sír.) Családszerető, sokgyermekes ember volt, született tanár és ifjúsági vezető. Erőteljes, kemény egyéniség, ugyanakkor gondoskodó és érzelmes is. Kevés hozzá hasonló sokoldalú egyéniség tevékenykedett társadalomtudományunkban.

(Dr. Voigt Vilmos megemlékezése alapján)

 

1 református egyházi

2 főcserkész és miniszterelnök

uuu

Még a gimnáziumban volt egy karikatúra-szerű rajz róla, amit minden osztálytárs le tudott rajzolni, és szinte az osztály jelvényének számított. 2007-ben öcsém, Viczián Miklós, akinek szintén osztályfőnöke volt, lefényképezett az erdőben egy taplógombát, ami kísértetiesen emlékeztet erre a karikatúrára. Ezt elküldte nekem, és most én ezt küldöm el a honlap számára. Akik ismerték az akkor szokásos rajzot az "Öreg"-ről, rá fognak ismerni. A szeretetünk és nagyrabecsülésünk még ilyen vicceket is megengedett vele szemben.

Viczián István

uuu