Emlékezés Wisóra
Wisnovszky
Iván felettünk járt 2 évvel.
Vizes
berkekben nagyon ismert, népszerű ember volt. A Vízügyi Minisztériumban hosszú
ideig mérnökként dolgozott, de később, egyenes jelleme és emberszeretete miatt
- amely tulajdonságok nem mondhatók el sok főnökről - kinevezték a Minisztérium
oktatási osztálya vezetőjének. Onnan ment nyugdíjba, köztisztelet mellett.
Ezen kívül:
Érsekista volt, mint a névsorban sokunk.
Az
Érsekiben az alsóbb osztályosoknak két cserkész őrse volt, az egyiket ő
vezette, a másikat osztálytársa, Madarassy Gyuri. Én
ebben az őrsben voltam, Kovács Zoli a Wisóéban.
Mindketten a cserkész törvények szellemében éltek, és erre tanítottak minket
is. Gyuri még él, szerencsére, és a legutóbbi öregdiák találkozón megkérdezte,
hogy ki tudná elmondani a cserkész törvényeket? Csak egyiket-másikat tudtuk, de
ő elmondta az összeset.
Másik
személyes dolog: anyám a Wisó papájához járt
fogkezelésre, mivel közel laktunk hozzájuk, és Wisó
apja kiváló fogtechnikus volt (amíg nem államosították).
Aki ismerte
Wisót, őszintén és megrendülten gyászolja....
Takács Ottó
Iván egyik legkedvesebb minisztériumi kollégám volt, egyenes
jellemű, jó humorú, kellemes ember volt. Oktatási osztály
vezető volt, hozzá tartoztak a vízügyi szakközépek, a bajai főiskola, a
vizes ösztöndíjasok, kollégiumok, egyetemi felvételik stb.. és a vízügy minden
oktatással kapcsolatos dolga. Az Ybl -ben Hidrológiát
oktatott, közszeretetnek örvendett. Sok évig voltunk tanártársak. A múlt év
végi tanártalálkozón már nagyon rosszul nézett ki. 1931-es születésű volt és
54-ben végzett. Itt Leányfalun volt háza, sokat találkoztunk. Igen rendes,
mély érzésű úriembert vesztettünk el!
Juhász Endre